Vasutaskritikus

Ha már Indóház… A modellezés részleget mindig különös érdeklődéssel lapozom fel, tekintve, hogy magam is modellező lennék, és a mai napig is mindig csalódottsággal lapozok tovább. A modellezésről írni nem lehet egyszerű, de azért több lehetőség lenne benne, mint amit a hazai vasútmodellezős „sajtó” produkál. Példának okáért a szeptemberi újságban egy gyári modell tesztelése kimerült abban, hogy leírták mennyire baromira is vártuk a modellt, milyen rendes dolog is a PIKO-tól hogy öt év után befestette Máv-os színűre a már rég gyártásban levő Taurusát, és hogy ez bizony milyen kurva sikeres lesz nálunk. Ez egy cikk? Ez lófasz. Ha nem lett volna kép róla, esküdni mertem volna hogy még csak sínre se tették. De hogy el már nem indították, az biztos. Nem is esett róla egyetlen szó sem. Lehetne venni pár német szaklapot és abból meríteni ötletet! Arról már nem is beszélve, hogy terepasztalokról, terepépítésról még szintén nem született épkézláb cikk. Egyszer már szót emeltem ez ügyben tavaly, de sajnos azóta se láttam olyan cikket amilyet szeretnék.

            És ha már modellezés, és még mindig Indóház… Ezúttal az online verzióban mit látnak szemeim? Börcs (Blabla) László élettörténetét olvashatom rövidített verzióban. Megtisztelve érzem magam. A karrierje szinte példaértékű, váltókezelőből húsz év alatt árupénztárossá verekedte fel magát. Még a szemem is könnybe lábadt. Aztán a mesebeli történet az átfeliratozott személykocsiról amelynek hatására megvilágosodott, és azonnal tudta, hogy a jövőjét kisszériás modellek pingálásának és matricázásának kell szentelje. Festékszóró meg fúrógép, igazi nagyüzemi hangulat lehet abban a másfél szobás lakásban. És a tamponnyomó! Van ám csúcstechnika! Legalábbis amióta a matricás szarjai nem kellenek a kutyának sem, mert valaki elkezdett minőséget csinálni. Úgyhogy a tizedmilliméteres bolhányi feliratok csak pár év óta dívnak nála is ám, máskülönben ugyanis nem adna el semmit. Sosem felejtem el, egyszer régebben valaki megkérdezte tőle, miért nem csinál rendes modelleket? A válasz: „Minek, ha ezeket is megveszik…” Kell ennél többet mondani? Aztán egyszer csak nem vették, így jött a „csúcstechnika”. De most legalább megtudtam, mi a picsa az a „QuaBLA”. Mit is mondhatnék, tengernyi fantázia van benne. A legjobban azért megint csak ez tetszett: „De a QuaBLA-modelleknek rangja van” Aham. Ki szerint is? Gondolom Börcs szerint. A Blabla weBLApja szerint igazi cégcsoportok ám ők, élén a Blabla, alig lemaradva tőle Tothgun (mester) haverom, aztán további „cégek” a „cégcsoportban”, akik csak a jó ég tudja hogy keveredtek mellé. A „TAM” nevű „céget” még meg is értem, máskülönben senkinek sem tudná elsózni azt az évi kettő és fél modellt amit össze tud hozni a kamionozás mellett, és nem veszi meg mejzi barátja. A névválasztás nála is rendkívül kreatívnak tűnik. No de, hogy például a Limit hogyan keveredett hozzá, azt el nem tudom képzelni, neki ugyanis még megrendelői is voltak, én is több hónapot vártam a megrendelt mozdonyokra. De sebaj, a kisgyerekek is mindig a nagyokat utánozzák amikor játszanak, hát miért rontanám el én vagy bárki a játékukat? De azért mosolyogni szabad, ugye?

            Egyébként nem véletlenül vártam ennyit az írás megjelenése után, azt hittem ugyanis, hogy folytatódni fog. Ez az új mánia Indóházéknál? Félig megírt cikkeket dug az orrunk alá? Pedig Flanek Tibor még újságíró is ráadásul, igaz hogy harminc-negyven éve még másképpen írtak újságot, egy szakmai cikk megírása pedig szintén egy másfajta látásmódot igényel, főleg olyan területen mint a vasútmodellezés, amibe jobb ha nem dumál bele az ember ha nem ért hozzá. Talán ezért is lett ilyen a cikk? Bevallom hogy nem ismerem Flanek Tibort, így azt sem tudom hogy modellezik-e. Ha igen akkor jobban is összekaphatta volna magát, ha meg nem akkor jobb lett volna hozzáértő embernek csinálni ezt az írást.

Amikor a hónap első napjaiban megvettem a legújabb Indóházat, sebtében belelapozgattam és arra jutottam, hogy kivételesen egész jó újságot sikerült összehozniuk. Na jó, az augusztusi sem volt rossz, csak nem írtam róla.

            Aztán elkezdtem olvasni és ez az érzés továbbra is megmaradt. A „Hírek” rovatot mindig is kedveltem, sok érdekes fotó van, amit amúgy nem feltétlenül láthat bárki. A „Somogyország vasúti színvilága” című cikk szintén érdekes sok szép fotóval, csak a vége valahogy számomra érthetetlenre sikeredett. Lehet hogy bennem van a hiba, de első olvasatra nem értettem, hogy már az utolsó előtti bekezdésbe miért kellett belekeverni Rippl-Rónaitól kezdve Ady Endrén át Márai Sándorig mindenkit, persze valószínűleg én vagyok túlságosan kevéssé kultúrált (legalábbis a cikk szerzőjéhez képest). Aztán az utolsó bekezdésben kiteljesedett a káosz (a cikkíró fejében mindenképpen). Annyira szép, hogy nem lenne értelme kiemelnem belőle egy-két mondatot, inkább beidézem az egészet:

            „Mégis morál… Végül is – ez egy boldog kor. Lehet, hogy napjaink vasútvilága szinesztéziákban mérve szegényebb a korábbi korszakokhoz képest. Majd egy évszázada – Ady halála és Rippl-Rónai hazatérte idején – színre, formára, hangra és „illatra” – sokkal érdekesebb gőzmozdonyok, gőzmotorkocsik és vonatok közlekedtek errefelé. Ó, mennyivel jobb fotótémák lehettek volna… Akkor – az egymást váltó „színes” terrorok idején – a falusi jegyző, tanító, plébános, majd zsidó boltos hullája lógott a somogyi vasutak menti gyümölcsfákon. Ma legfeljebb egy-egy vasútfényképész csüng le azokról, de ők legalább önszántukból kerültek oda.” … Hát, igen. Kétségtelen, hogy a sok lógó hulla remek fotótéma. Az hogy a tisztelt szerző személyes meggyőződése szerint szebbek a régi gőzmozdonyok és egyéb sistergő ócskavasak, természetesen nem elítélendő, mindenki élhet a múltban és csodálhatja az elmúlt korok emlékét. Az meg, hogy neki a második legemlékezetesebb emlék a gyümölcsfákról lógó tanító és plébános hullája, valszeg megint csak azért van, mert én vagyok túlságosan kevéssé skizofrén (legalábbis a cikk szerzőjéhez képest). Mindenesetre ezúton, innen is gratulálok az íráshoz Nagy Tamásnak az újság szerkesztőjének.           

            A többi cikkel nincs bajom, a Máv strukturális átalakításáról szóló cikk kifejezetten érdekelt, ám olvasás közben több dolog is felmerült bennem. Nagyon szépen kidolgozott tanulmány lehet, de az egész csak arról szól, hogy a mostani cégcsoportot úgy alakítsák át, hogy megfeleljen az EU előírásoknak és jogszabályoknak. Vagyis a mostani cégek tulajdonosi struktúráját alakítsák át, nem pedig új cégek, új emberek, de még csak új vezetőkről sem esett szó. Persze tudom én hogy több ezer emberről van szó, akik eddig is dolgoztak és ezután is jó eséllyel ugyanazt fogják csinálni csak éppen más keretek közt. De azt nem látom, hogy ezzel hogyan oldódna meg bármi is. Aki eddig is a bársonyszékben ült, az ez után is abban fog. És ezzel együtt az eddigi alvállalkozók, beszállítók, pályázók ugyanúgy köhögnek majd ahogy eddig, ebből kifolyólag ezek a szerződések ugyanolyan drágák lesznek ahogy eddig, amit természetesen továbbra is mi fizetünk majd ki. Az egyetlen pozitívum, hogy az átstruktúráláskor csökkenhet a mostani rengeteg sok seggmeresztő irodista léhűtők létszáma, (ezzel pedig nem kevés pénz takarítódhat meg). Bár ebben sem vagyok biztos.

            Említésre méltó a Ganz-Ikarus sínbuszokról szóló cikk is, ez is olyan jármű, ami kellően érdekes és mégsincs róla megfelelő információ sehol. Éppen ezért érdeklődve kezdtem bele, de a végére valahogy hiányérzetem maradt. Az előéletéről tudunk már sok mindent, de a legutolsó konkrétum az volt, hogy 1983 októberében szerződést kötött a Ganz-MÁVAG és az Ikarus, és 1984-től már a sorozatgyártást tervezték. Volt ugyan szó a különböző hatósági vizsgálatokról, és különböző futópróbákról, de itt mintha elvágták volna! A további öt oldal a Malajziába szállított és egyéb helyeken még fellelhető egyedekről szól, de hogy nálunk végül is miért nem lett belőle semmi, arról egy kurva betű sincs. Pedig érdekelne! A cím sem utalt arra hogy ez csak a publikáció első része lenne és majd folytatják, és a végén sincs erre utalás. Most akkor mi van? Tisztelt Szécsey István, ne hagyjon már minket csak ennyiben, ha volna szíves befejezni a cikket, azt külön megköszönöm majd itt a blogon!

            Jah, még a japán vasút! Azért fasza gyerekek ezek a japcsik, ha úgy hoztak össze egy nagysebességű hálózatot, hogy az elmúlt majd ötven évben úgy szállított tízmilliárd utast, hogy soha nem volt halálos kimenetelű baleset! Szerintem ez mindent elmond a japókról. A vonatok megjelenése pedig teljesen egyedi, igazi egyéniséggel megáldott jószágok. Tetszik a japán vasút. Sem nálunk, de még csak egész Európában sem, soha nem lesz ilyen. Ahhoz hogy ez működjön, egy másfajta kultúra és gondolkodás kell. Ez van.