A legutóbbi poszt írásakor jutott eszembe egy másik általános érdekesség a magyar vasúton utazás szokásairól. Konkrétan az, hogy a vonaton enni kell! Nem baj, ha előtte reggeliztél, ebédeltél, vacsoráztál, amint felszállsz a kurva vonatra, azonnal az éhhalál kezdi el kerülgetni az átlag magyart, és max. 30 perc után enni kell! De nem ám az étkezőkocsiban, francot! Szatyorból, előre csomagolt szendvicset.
Nem tudom ki hogy van vele, én a reggelitől (reggel 6-7 órakor) ebédig (12-14 óra közt elfoglaltságtól függően) kibírom kaja nélkül, hosszabb útra egy palack 1 literes üdítőt viszek, és azzal elvagyok fél napig. Vagy ha még azt sem, akkor út közben van benzinkút, vonaton a kocsma, ahol inni lehet. Szóval nem tudom, hogy a hazai vonatok étkezőkocsijai milyen kihasználtsággal üzemelnek, de amikor arra járok, ritkán látok lakomázó embereket. Esetleg iszogató embereket inkább, de most nem róluk van szó. Tehát otthon megcsináljuk szépen a kis szendvicset, zsemlébe a kolbászt, uborkát, paprikát, és zabáljunk a vonaton. Ezt még meg is érteném, ha ma nem 2011 lenne, hanem 1960, és egy vonaton utazás 6-7 órát tartana. 
Régen a paraszt nem utazgatott minden nap, már az is „esemény” volt, ha ment valahová és vonatra szállt. Na de ma, nehogy már ne lehessen kibírni azt a 2-3 órát, amíg az IC odaér ahová éppen menni akar az ember. Ha az ország egyik végéből akarok elmenni a másikba, akkor is kibírom azt az időt amig beérek Budapestre, ott akár a pályaudvaron is lehet kajálni, aztán tovább… Szerény véleményem szerint belföldi vonatokra teljesen felesleges az étkezőkocsi, bőven elég egy bisztró vagy bár szakasz. Gondolom az sem véletlen, hogy a mostanában tervezőasztalon éledező és éppen gyártócsarnokba készülődő újabb IC kocsik közt nincs is étkező, bőven elég az első osztályú kocsiba épített büfé. Látta már valaki a kocsik külső látványtervét? Nekem volt szerencsém. Nem igazán tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek, inkább csak a döbbenet. No de most, nem is az új kocsikról van szó, hanem a vonaton zabálásról. A legszebb ezzel kapcsolatos élményem szintén egy IC első osztályán esett meg velem, a szomszédos üléseken ülő négytagú család, még jól is voltak öltözve, szépen szertartásosan előpakolta a szatyorból a nagy zacsi zsemlét, a csomag parizert, és mivel kés az nem volt náluk, kézel tépték szét a zsömit, puff bele két szelet pari, és csámcsogva táplálkoztak. Az evés nem is jó szó, enni az ember szokott, akibe szorult némi kultúra, ezek csak zabáltak. Morzsa ezerfelé, sebaj. És nem egyedi, még ha nem is mindenki eszik gusztustalanul. Ugyanígy láttam már középkorú úriembert, vagy fiatal egyetemista diáklányt. Azt most hagyjuk, hogy nem takarítanak fel utánuk, egyébként sem takarítanak. De nehogy már azt kelljen nézni, hogy a fél vonat tömi a fejét és a képembe böfög.
Régen a paraszt nem utazgatott minden nap, már az is „esemény” volt, ha ment valahová és vonatra szállt. Na de ma, nehogy már ne lehessen kibírni azt a 2-3 órát, amíg az IC odaér ahová éppen menni akar az ember. Ha az ország egyik végéből akarok elmenni a másikba, akkor is kibírom azt az időt amig beérek Budapestre, ott akár a pályaudvaron is lehet kajálni, aztán tovább… Szerény véleményem szerint belföldi vonatokra teljesen felesleges az étkezőkocsi, bőven elég egy bisztró vagy bár szakasz. Gondolom az sem véletlen, hogy a mostanában tervezőasztalon éledező és éppen gyártócsarnokba készülődő újabb IC kocsik közt nincs is étkező, bőven elég az első osztályú kocsiba épített büfé. Látta már valaki a kocsik külső látványtervét? Nekem volt szerencsém. Nem igazán tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek, inkább csak a döbbenet. No de most, nem is az új kocsikról van szó, hanem a vonaton zabálásról. A legszebb ezzel kapcsolatos élményem szintén egy IC első osztályán esett meg velem, a szomszédos üléseken ülő négytagú család, még jól is voltak öltözve, szépen szertartásosan előpakolta a szatyorból a nagy zacsi zsemlét, a csomag parizert, és mivel kés az nem volt náluk, kézel tépték szét a zsömit, puff bele két szelet pari, és csámcsogva táplálkoztak. Az evés nem is jó szó, enni az ember szokott, akibe szorult némi kultúra, ezek csak zabáltak. Morzsa ezerfelé, sebaj. És nem egyedi, még ha nem is mindenki eszik gusztustalanul. Ugyanígy láttam már középkorú úriembert, vagy fiatal egyetemista diáklányt. Azt most hagyjuk, hogy nem takarítanak fel utánuk, egyébként sem takarítanak. De nehogy már azt kelljen nézni, hogy a fél vonat tömi a fejét és a képembe böfög.
