Kisszériás gyártók közt harmadik a sorban, de ez nem feltétlenül a minőségre vonatkozik. Hogy pontosan hogyan is kezdődött nem emlékszem, mert nem tartottam komoly cégnek, a modelljeik kimerültek abban, hogy sosem látott teherkocsikat barnára mázoltak és felragasztottak rá egy Máv-logót. Ennek nem sok értelmét látom, annak ellenére, hogy nem vagyok elvakult szegecsszámláló. Igyekszem megtalálni azt a határt, amibe még beleférnek az ésszerű kompromisszumok, de már felesleges a szőrszálhasogatás. A korai Byg-modellekre igen nagy jóindulattal mondhattam még azt is hogy „modell”, azt már nem hogy autentikus, azt meg végképp nem hogy esetleg precíz lenne. Azt még a maiakra sem. Csak az utóbbi években álltak át olyan modellekre, aminek jó esetben még van eredetije is a magyar járműparkban, pl Res, Tagps, Tadgs. Eddigi legnagyobb dobásuk az 20-67-es középszámú IC-kocsik modellje volt, melyet műgyantából öntve sikerült kivitelezniük. Ez sajnos magában is hordozza azokat a negatívumokat amik a műgyanta-technológiából sajnos szükségszerűen adódnak, és mely hibák jellemzik is a kocsit. Természetesen ezek jól láthatóak is, ha 2 méternél közelebbről vesszük szemügyre a modellt. A kocsiszekrény görbe, domború, esetenként a kocsi tetejében van elég csúnya hajlat is, az anyagvastagság elég nagy.
Tudom, csináljak jobbat, de attól még ez sem jó. A színe sem az igazi, és a legnagyobb bajom, hogy Byg-ék a mai napig matricáznak mindent. Nem véletlen hogy sosem vettem tőlük semmit…