Korábbi postom írásakor felötlött bennem a kérdés, hogy miért is hagytam fel 2006 környékén a Vasút&Modell folyóirat olvasásával. Mivel az okokra már nem emlékeztem, elmentem az újságárushoz és megvettem a legfrissebb számot.
Az első cikk, mely a G2 metró prototípusról szól, számomra kifejezetten informatív volt, sok mindent megtudtam amit eddig csak mendemondákból hallottam, szép és tanulságos történet. Iskolapélda a rendszerváltás körüli káosz és perspektívanélküliség tipikus esetére az állami cégeknél. Adva van valami ami jó, és akkor még relatíve kis munkával még jobb lehetett volna, de senki sem tesz erőfeszítéseket hogy előre haladjon. Ami azt illeti szívesen olvastam volna a dolgok hátteréről is, a kudarc okairól részletesebben. A második cikknél már rémlett hogy miért is nem vettem ezt az újságot évekig. „A kétlábas mese – Vasúttal Burmában”… Kíváncsi lennék hányan olvasták ezt a cikket körömrágva megfeszített izgalommal, engem például kurvára nem érdekel a Burmai vasút. Annak idején jó voltam földrajzból, de azt se tudom hol a picsában van Burma. Most hogy elolvastam a cikket, még inkább nem érdekel. Mindez hat oldalon keresztül, kész agyrém. A gőzmozdonyok esztétikája már jobb téma lett volna, csak a megírása sikerült szarul. A MÁV Központi Irattáras cikk elmegy, a sínes meg hát nem is tudom… Aztán poszteren két burmai pöcsköszörű, egy szép G2 metrós kép helyett…
A Domonkos András emlékére íródott cikk viszont tetszett, bevallom hogy nagyon keveset tudtam róla. A cikk után döbbentem rá hogy már személyesen is találkoztam vele egy balatonfüredi kiállítás alkalmával, de anélkül hogy tudtam volna kicsoda is ő. Sajnos a cikket mintha elvágták volna a végén, „..Egy hét múlva elköltözött és égi modellezők közé. A családja, egykori” – kész, vége. Jelen esetben nem nehéz kitalálni hogy a folytatás „…egykori kollégái, barátai, múlni nem akaró, mély fájdalommal búcsúztak mindannyiunk példaképétől, szeretett Bandi bátyánktól. Nyugodjék békében!” vagy valami hasonló lett volna. Csak azért nem így kéne újságot szerkeszteni, mert gyanítom hogy nem a cikkíró unta meg a körmölést és hagyta abba ott. A Jägerndorfer Railjet bemutatója tetszett, informatív, sok képpel, a legjobb cikk pedig a veszprémi Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klub-ot bemutató írás. Az efajta cikkeket hiányoltam régen is, és az Indóházból is ezeket hiányolom. Annyi klub és modellező szervezet van az országban, mindet be lehetne mutatni, az asztalaikat, egyedi modelljeiket, különleges gyűjteményeiket, stb. Lehetne gyakorlati útmutató terepasztalépítőknek, praktikákkal, szemléltető fotókkal, tanácsokkal. De nem, inkább Burmai vasút… Ha túl sok lenne így a modellvasút, akkor legyen hazai vasútállomások, nagyobb pályaudvarok bemutatása, működésének leírása, fotókkal, esetleg riportokkal. Évekkel ezelőtt egy weboldalon láttam a ferencvárosi pályaudvarról készült fotósorozatot gurítódombostól, vontatási telepestől, leírásokkal. Ilyesmiket miért nem lehet? A három Budapesti nagy fejpályaudvar egyikét ugyanígy be lehetne mutatni akár. Bármi jobb a Burmai vasútnál.
A végére a három modellbemutató, ezekkel nincsen bajom. Rövid de ami kell az benne van, különösen a Trix Nohab-ról készült makrók tetszenek. Sosem volt még N-es járművem, de lehet hogy ezt megveszem, mert tetszik. Talán idővel lesz hozzá szép vékony csíkos Y-kocsi is majd valakitől.
Nem is tudom. Azért a következő számot még megveszem, aztán eldöntöm, hogy megint kihagyok-e három-négy évet…
