Vasutaskritikus

A napokban igen kalandos úton jutottam hozzá Agatha Christie – Gyilkosság az Orient Expresszen című regényének legújabb, 2010-es gyártású filmváltozatához. Maga az alapmű 1934-ben íródott, és egy 1929-es utazás ihlette, amikor tizenegy napig vesztegelt a vonat a hó fogságában. A regényt meg is filmesítették, például 1974-ben Sidney Lumet rendezésében, és sajnos 2001-ben is készült egy amerikai változat. Utóbbira ne vesztegessük a szót, csak olvastam róla, de elég is volt. Köze nincs az eredeti regényhez, nem csak részleteiben de alapjaiban is megváltoztatták az eredeti művet.

            A legújabb film főszereplője David Suchet, aki egyébként a legtöbb Poirot film főszerepét is játsza. Annak ellenére, hogy Suchet szinte már összenőtt karakterével, mégis furcsa érzéseim voltak a film nézése közben. Ennek részben lehet csak oka, hogy az előző 1974-es film után egy ahhoz képest egészen más karakterű és habitusú Poirot nyomoz, de ha valaki nem csak filmen ismeri, hanem el is olvasta a történetet, akkor is érezhető némi ellentét. Mindehhez ugyanakkor hozzátartozik az is, hogy az első film Albert Finney által alakított Poirot-ja sem az igazi, lehet hogy csak nekem, de túlságosan mesterkéltnek tűnik. Véleményemmel egyébként nem vagyok egyedül, a legjobban ezt úgy fogalmazta meg egy Agatha Christie rajongó, hogy Finney eljátsza (szerintem néha talán túl is játsza) Poirot-t, míg Suchet maga Hercule Poirot. Finney nagy szerencséjére a magyar változatban ez nem tűnik ki olyan élesen, ugyanis mint tudjuk egy jó szinkronszínész sokat tud dobni egy filmen, Csákányi László pedig jól értette a dolgát és kihozta a karakterből amit lehet. És akkor még nem beszéltünk arról a szereposztásról, ahol a legapróbb szerepekben is olyanok játszanak mint Anthony Perkins, Ingrid Bergman vagy Sean Connery. Maga a film cselekménye jobban illeszkedik az eredeti történet hangulatához, a sok kiváló színésszel pedig nem volt nehéz jó filmet csinálni.

            A bevezetőben említett új film sokban különbözik elődjétől. Lassúbb, gondolkodóbb, kicsit talán sötétebb is végig a hangulat, ellentétben az előd produkció pörgős eseményeihez képest. Poirot is egészen más, csöndesebb és megfontoltabb, talán közelebb áll a regények Poirot-jának jelleméhez, maga a film mégis rossz irányba ment el, különösen a végén. Természetesen mindkét filmben vannak olyan kisebb részletek és momentumok amik eltérnek a regény eseményeitől (például, hogy a könyv egy másik vonaton, a Taurus-expressz történéseivel kezdődik), ennek oka nyilvánvalóan a két műfaj közti különbségekből adódik, és voltaképpen nincs sok jelentőségük. Ugyanakkor a film készítői túl drámaira, a kelleténél moralizálósabb irányba terelték az eseményeket és ez idegen az alapműtől. (és ezért az első filmtől is). A végső nagy jelenetben pedig amikor Arbuthnot ezredes fejében elgurul a pirula és eszét vesztve elkezdi betárazni a pisztolyát, hogy majd jól lepuffanta Poirot-t és Bouc-ot, az volt a csúcs hülyeség. Túl azon, hogy ez megint csak sehol nincs az eredetiben, ki merném jelenteni, hogy a harmincas években egy angol főtisztnek eszébe sem jutna ilyesmi. Még akkor sem, ha előtte éppen gyilkosságot követett el, tekintve, hogy az áldozat alaposan rászolgált arra amit kapott, az elkövetők voltaképpen „csak igazságot tettek.” Ha a valóságban történt volna meg ez az eset, Arbuthnot ezredes emelt fővel vonulna a sittre. De a végén Poirot is kissé jobban elragadtatta magát a kelleténél, nem jellemző, hogy ő ítélkezzen, és főleg nem tenne ilyen erkölcsi kirohanásokat. Valahogy ez nekem nem hiteles.

Mindent egybevetve nálam még mindig az első (1974-es) film viszi a pálmát, aki még nem látta, feltétlenül nézze meg, vagy még inkább olvassa el a könyvet!

Amikor az előző kisvasutas poszthoz kerestem konténeres képet, és rá is leltem a Railfaneurope.net-en a svájci RhB-s galériákban, eszembe jutott, hogy jó sok évvel ez előtt, rendszeresen néztem a Spektrum csatornán a svájci vasutakról szóló filmeket, ha jól emlékszem „Vonatozás Svájcban” címmel.

            Hogy pontosan hány éve volt már nem is emlékszem, de legalább tíz, lehet hogy tizenöt is. Minden esetre mindig megnéztem, és már akkor is csodálója voltam a svájci kisvasutaknak. Sajnos a Spektrumon nem ment le az összes rész, sokkal később a Travelen viszont igen, csak azt meg nem volt alkalmam nézni. Mi maradt a megoldás? Beszereztem DVD-n, a Travelen futott verziót, magyar narrációval. Összesen húsz epizódom van, ami sajnos nem a teljes sorozat, a travelchannel.co.uk szerint huszonnégy epizód készült. No de sebaj, kikapcsolódásra ez is elég, úgysem egyszerre nézi az ember. Ezúttal is kénytelen volt leesni az államnak, hogy milyen szép ország Svájc, mennyire szépen rendben van tartva mindig mindenhol minden. Nem utolsó sorban pedig, a harminc, negyven, esetenként több éves járművek is úgy néznek ki, mint ha most gördült volna ki a gyárból. Márpedig a keskeny nyomközű hálózaton közlekedő vonatok egy része bizony meglehetősen koros, mégis úgy van karban tartva, hogy azon kifogást találni nem lehet. Még gondolati szinten sem érdemes foglalkozni vele, hogy nálunk miért nem lehet megfelelően karbantartani a járműparkot, nem is vesztegetek rá több szót. Elvégre kikapcsolódásként nézünk ilyet és nem mérgelődni. Maga a műsor tökéletesen van megszerkesztve, vannak vezetőállásból készült felvételek, külső kameraállásból készült képek, légi felvételek, és nem lényegtelen, hogy rendszeresen mutatják a vonalak térképét is. A vonalon és a vonatokon kívül sok felvétel a környező városokról mutat részleteket, nem beszélve a havas sípályákról, és a legszebb téli felvételekről. Ami miatt viszont mindig tátva marad a szám, azok a csodálatosan szép tavak a hegyek közt! Legnagyobb sajnálatomra még egyszer sem volt alkalmam végigjárni a híres Gleccser Expressz vonalát sem, az asszony ugyanis még az emeleti ablakból se néz le szívesen, saját állítása szerint nincs az a pénz amiért átmenne egy ilyen viadukton, amiből azért arrafelé van egy jó pár. Nem beszélve a több kilométeres alagutakról. Így aztán marad a strandolás, meg hajókázás, hegyi vonatokat meg a tévében nézünk.

            A magyar fordítással azonban akadnak problémák. Azt nem említem, hogy a kockafejű vasutasoknak már a „piros jelző” is fülsértő, de egy „vasbeton talpfa” azért már nekem is szemet szúr. Nem beszélve olyanokról, hogy „tapadós pálya” ami gyaníthatóan az adhéziós elven működő vonalakat jelenti, vagy a „csekély emelkedésű, 25%-os emelkedő” amit nem egy fogaskerekű, meredek turistavonalra értettek, hanem egy sima adhéziós szakaszra, csak a fordító valószínűleg nem ismeri az ‰ jelet, már ha egyáltalán kapott scriptet a filmről, és nem hallás után fordított. A legjobbat hagytam a végére, Svájcban úgy hívják a tolópadot, hogy: „motorizált oldalazó”!! Állat, mí? Már megérte megszereznem a DVD-ket! Lehet, hogy rosszul emlékszem, de a Spektrumos verziónál nem emlékszem ilyen hülyeségekre. Sőt a narrátor is nagyságrendekkel jobb volt, emlékeim szerint Újréti László hangja kísérte a képeket, de erre nem esküszöm meg. Az új verzióban meg se számoltam, hogy hányan szövegelnek, de szerencsésebb lett volna most is egy emberre bízni. Ez azonban nem sokat von le a filmek élvezeti értékéből, mostanában ezeket nézem unalmas estéken (ami ugyan nem túl sok van). Nézzétek ti is, érdemes!

No most olyat fogok írni amit eddig még soha, filmkritikát! Az apropója, hogy nemrégiben ismét látható volt a tévében kedvenc magyar akciófilmünk, az Európa Expressz. Gondolom mindenki látta, bizonyosan mindenkinek megvan róla a véleménye is. Íme az enyém:

            A film kezdetén pár sorban felvázolják a tényállást, miszerint a bűn elborítja az utcákat és a rendőrség tehetetlen, de a különleges akciócsoport természetesen a legjobb emberekből áll, csak senki sem érti meg őket. Viszont a csoportvezető legalább idealista. A vakok és gyengén látók kedvéért a magyar nyelvű feliratot fel is olvassák magyarul. Ezután következik a film vélhetően legjobb jelenete, amikor egy ember rágyújt. De tényleg jó! Csak megszólalnia nem kellett volna. Az első akciójelenet nagyjából előrevetíti azt, ami a későbbiekben vár ránk a film során, akciófilmes klisék sokasága. Elsőre talán zavarónak és túl gyermekdednek is tűnik, de ha jobban belegondolunk, aligha lehetett volna másképpen ezekkel a színészekkel élvezhetőt összehozni. Néhány dologra azonban figyelhettek volna legalább a film elején, például hogy vízszintesen elfordított fegyverrel nehéz pontosan lőni (rendőrségnél amúgy sem divat), és hogy azért ez itt még nem amerika, ahol minden zsarunak más típusú fegyvere van, ráadásul egyik gagyibb mint a másik. Vagyis a külsőségekre jobban is figyelhettek volna. A legrosszabbkor felbukkanó símaszkos kommandósok szinte minden másodosztályú akciófilm elmaradhatatlan része, beleértve azt is, hogy a kommandós csoport parancsnokának legfőbb dolga pedig, hogy hőseinket eltávolítsa. A rosszfiúk lelépnek, mire az a mentség, hogy „csak a parancsot teljesítik”. No de sebaj, ha mindenkit elkaptak volna, miről szólna a film?? Hamarosan meg is jelenik a jólöltözött maffiavezér, a nagyon rosszarcú alvezére sok-sok goromba maffiózóval, és felszállnak a vonatra. Azért itt egy kicsit elgondolkodtam, hogy vajon miért vonattal utazik egy maffiafőnök aki valószínüleg milliárdos is, ahelyett hogy bérelne egy repülőt. De még ha esetleg tériszonya van is, mehetne kocsival, aminek nincs kötött ideje és útvonala, kismillió menekülési útvonallal ha gáz van. Helyette felül a vonatra, ahol csak a hülye nem vágja hogy gengszterek, és ha bukta van nincs hová mennie se. No de sebaj. A film legjobb mondása a vasútállomáson hangzik el, amikor megjelenik Dobó Katica töketlen szemüveges vőlegénye és kivágja a hisztit, majd miután Kamarás Iván megkérdi hogy miért nem hagyja ott, vállvonás közben azt mondja: „Szeretem! Most is olyan aranyos volt!” Indulás után kedélyes csevegések sora, majd egy külső kép után belénk hasít az eszelős rémület, a Hegyeshalmi vonalon felszedték a második vágányt és a felsővezetéknek is hült helye! Bizony nem akármekkora bűnügybe csöppentünk, he ezek ilyesmire is képesek! És kiderül hogy Zavarovnak (micsoda beszédes név) beépített embere van a rendőrség vezetésében is! A szálak tehát bonyolódnak! Mint később kiderül, az orosz maffia feje annyira hülye, hogy még a menetrendet sem ismeri, gőze nincs hogy hová megy és mikor érkezik meg oda, így hőseinknek kézenfekvő a megoldás, a vonatot észrevétlenül vissza kell fordítani, és ha beér a nyugatiba, majd azt fogja hinni hogy bécsben van, és ehhez egy darab „Wien Westbahnhof” feliratú tábla is elegendő. A film legviccesebb jelenete, amikor a rendőrfőnök (Rajhona Ádám) brilliáns német tudását villogtatva beszél az osztrák kollégájával, itt konkrétan fuldoklottam a röhögéstől. Aztán jött Stohl Buci rohangálni a vonat tetején… Végül is amióta a Mission Impossible végén helikopterrel kergetik a TGV-t és még az alagútba is utána mennek, azóta tudjuk hogy egy vonaton bármi megeshet. Végül lebukik a tégla is, akinek Szilágyi Tibi bá visszakézből lebasz egy akkorát hogy végignyalja a rendőrfőnök íróasztalát, emlékeztetve minket ezzel az Ötvös Csöpi filmek legszebb időszakára. A rosszfiúknak természetesen kampec, a jófiúk győznek, mindenki happy! Kivéve talán némely nézőt.

            A filmben előforduló számtalan bakiról már többen megemlékeztek, nem sorolom fel még egyszer. Az Európa Expresszel ismeretlen ösvényre tévedt a magyar filmipar 1998-ban, és a lehetőségekhez mérten többé-kevésbé ki is hozta belőle azt, amit elsőre ebből ki lehetett. Egy látványos komoly akciófilmhez gyaníthatóan nem volt elég pénz, ha lett volna, akkor nem Daewo Tico-val száguldoznának a nyomozók, rendesen fel lennének öltözve a kommandósok, és nem egy elhagyott mellékvonalon forgatták volna a filmet. Nem tudom hogy a készítők szándéka egy véresen komoly produkció megalkotása volt-e, mert az nem jött be nekik. Ellenben a sok-sok klasszikusnak mondható akciófilmes szituáció és akciófilmes mondás (melyekre talán kicsit rá is játszottak) mégis élvezhetővé teszi, pontosan azért mert ez volt az első ilyen ami magyar. Még egyszer ez már nem jönne be. Túlértékelni azért nem akarom a filmet, de 299-Ft-ot mindenképpen megér papírtokban.