Két posztot már írtam róla, mi újat lehetne még a keszthelyi vasútmodell múzeumról? Szerintem semmit. Az Indóház megpróbálta, végül nekik sem sikerült.

            Az írás már majdhogynem érdekesen ír a nagy semmiről, mert először észre sem veszi az ember, de valójában semmi újat vagy érdemlegeset nem közöl a cikk. Bevezető és mindenki által ismert tények felsorolása, helyzetkép festése az asztalok állásáról, és álmodozás arról ami nincs. A cikk írója, a két fő illetékessel járta be ismét a kiállítást, konkrétan a múzeum-komplexum vezetőjével és természetesen a főépítésszel. Jó hogy ezt előre megírta, mert a későbbiekben semmi sem utal rá, hogy hozzáértő emberek is lettek volna a közelben. Értem én hogy szakmai lap meg minden, de lehet hogy nem lenne hátrány újságírókkal írni újságot. Például lehet, hogy egy újságírónak eszébe jutott volna kérdéseket feltenni a két kísérőjének, és talán még egy rövid interjút is összeollózott volna valami keretes részbe. Válaszokat kaphattunk volna olyan dolgokra ami mindenkit érdekel, hiszen a két embernek mindent tudnia kell a kiállításról, a háttérről, a pénzekről. Oké, tudom hogy a főépítész vak és süket, nem tud semmit a pénzekről. Na de ott a múzeum vezetője! Neki tudnia kell! Én is dolgozom uniós pénzekkel, aligha hiszem, hogy nekik kevesebb adminisztrációt engedett volna meg Brüsszel. Sajnos ez továbbra is titok marad, éppen úgy, ahogy a jövő is homályba vész. Pedig megint csak ez a két ember lehet benne illetékes, elmondani hogyan tovább, mire lesz pénz, honnan, mikor, stb-stb. De nem. Még a fényképek sem igazán jók, én kapásból különbeket adhattam volna. Született tehát három oldalnyi rizsa, ami élménybeszámolónak nagyszerű, újságcikknek pocsék.