Vasutaskritikus

Ha már Indóház… A modellezés részleget mindig különös érdeklődéssel lapozom fel, tekintve, hogy magam is modellező lennék, és a mai napig is mindig csalódottsággal lapozok tovább. A modellezésről írni nem lehet egyszerű, de azért több lehetőség lenne benne, mint amit a hazai vasútmodellezős „sajtó” produkál. Példának okáért a szeptemberi újságban egy gyári modell tesztelése kimerült abban, hogy leírták mennyire baromira is vártuk a modellt, milyen rendes dolog is a PIKO-tól hogy öt év után befestette Máv-os színűre a már rég gyártásban levő Taurusát, és hogy ez bizony milyen kurva sikeres lesz nálunk. Ez egy cikk? Ez lófasz. Ha nem lett volna kép róla, esküdni mertem volna hogy még csak sínre se tették. De hogy el már nem indították, az biztos. Nem is esett róla egyetlen szó sem. Lehetne venni pár német szaklapot és abból meríteni ötletet! Arról már nem is beszélve, hogy terepasztalokról, terepépítésról még szintén nem született épkézláb cikk. Egyszer már szót emeltem ez ügyben tavaly, de sajnos azóta se láttam olyan cikket amilyet szeretnék.

            És ha már modellezés, és még mindig Indóház… Ezúttal az online verzióban mit látnak szemeim? Börcs (Blabla) László élettörténetét olvashatom rövidített verzióban. Megtisztelve érzem magam. A karrierje szinte példaértékű, váltókezelőből húsz év alatt árupénztárossá verekedte fel magát. Még a szemem is könnybe lábadt. Aztán a mesebeli történet az átfeliratozott személykocsiról amelynek hatására megvilágosodott, és azonnal tudta, hogy a jövőjét kisszériás modellek pingálásának és matricázásának kell szentelje. Festékszóró meg fúrógép, igazi nagyüzemi hangulat lehet abban a másfél szobás lakásban. És a tamponnyomó! Van ám csúcstechnika! Legalábbis amióta a matricás szarjai nem kellenek a kutyának sem, mert valaki elkezdett minőséget csinálni. Úgyhogy a tizedmilliméteres bolhányi feliratok csak pár év óta dívnak nála is ám, máskülönben ugyanis nem adna el semmit. Sosem felejtem el, egyszer régebben valaki megkérdezte tőle, miért nem csinál rendes modelleket? A válasz: „Minek, ha ezeket is megveszik…” Kell ennél többet mondani? Aztán egyszer csak nem vették, így jött a „csúcstechnika”. De most legalább megtudtam, mi a picsa az a „QuaBLA”. Mit is mondhatnék, tengernyi fantázia van benne. A legjobban azért megint csak ez tetszett: „De a QuaBLA-modelleknek rangja van” Aham. Ki szerint is? Gondolom Börcs szerint. A Blabla weBLApja szerint igazi cégcsoportok ám ők, élén a Blabla, alig lemaradva tőle Tothgun (mester) haverom, aztán további „cégek” a „cégcsoportban”, akik csak a jó ég tudja hogy keveredtek mellé. A „TAM” nevű „céget” még meg is értem, máskülönben senkinek sem tudná elsózni azt az évi kettő és fél modellt amit össze tud hozni a kamionozás mellett, és nem veszi meg mejzi barátja. A névválasztás nála is rendkívül kreatívnak tűnik. No de, hogy például a Limit hogyan keveredett hozzá, azt el nem tudom képzelni, neki ugyanis még megrendelői is voltak, én is több hónapot vártam a megrendelt mozdonyokra. De sebaj, a kisgyerekek is mindig a nagyokat utánozzák amikor játszanak, hát miért rontanám el én vagy bárki a játékukat? De azért mosolyogni szabad, ugye?

            Egyébként nem véletlenül vártam ennyit az írás megjelenése után, azt hittem ugyanis, hogy folytatódni fog. Ez az új mánia Indóházéknál? Félig megírt cikkeket dug az orrunk alá? Pedig Flanek Tibor még újságíró is ráadásul, igaz hogy harminc-negyven éve még másképpen írtak újságot, egy szakmai cikk megírása pedig szintén egy másfajta látásmódot igényel, főleg olyan területen mint a vasútmodellezés, amibe jobb ha nem dumál bele az ember ha nem ért hozzá. Talán ezért is lett ilyen a cikk? Bevallom hogy nem ismerem Flanek Tibort, így azt sem tudom hogy modellezik-e. Ha igen akkor jobban is összekaphatta volna magát, ha meg nem akkor jobb lett volna hozzáértő embernek csinálni ezt az írást.

Amikor a hónap első napjaiban megvettem a legújabb Indóházat, sebtében belelapozgattam és arra jutottam, hogy kivételesen egész jó újságot sikerült összehozniuk. Na jó, az augusztusi sem volt rossz, csak nem írtam róla.

            Aztán elkezdtem olvasni és ez az érzés továbbra is megmaradt. A „Hírek” rovatot mindig is kedveltem, sok érdekes fotó van, amit amúgy nem feltétlenül láthat bárki. A „Somogyország vasúti színvilága” című cikk szintén érdekes sok szép fotóval, csak a vége valahogy számomra érthetetlenre sikeredett. Lehet hogy bennem van a hiba, de első olvasatra nem értettem, hogy már az utolsó előtti bekezdésbe miért kellett belekeverni Rippl-Rónaitól kezdve Ady Endrén át Márai Sándorig mindenkit, persze valószínűleg én vagyok túlságosan kevéssé kultúrált (legalábbis a cikk szerzőjéhez képest). Aztán az utolsó bekezdésben kiteljesedett a káosz (a cikkíró fejében mindenképpen). Annyira szép, hogy nem lenne értelme kiemelnem belőle egy-két mondatot, inkább beidézem az egészet:

            „Mégis morál… Végül is – ez egy boldog kor. Lehet, hogy napjaink vasútvilága szinesztéziákban mérve szegényebb a korábbi korszakokhoz képest. Majd egy évszázada – Ady halála és Rippl-Rónai hazatérte idején – színre, formára, hangra és „illatra” – sokkal érdekesebb gőzmozdonyok, gőzmotorkocsik és vonatok közlekedtek errefelé. Ó, mennyivel jobb fotótémák lehettek volna… Akkor – az egymást váltó „színes” terrorok idején – a falusi jegyző, tanító, plébános, majd zsidó boltos hullája lógott a somogyi vasutak menti gyümölcsfákon. Ma legfeljebb egy-egy vasútfényképész csüng le azokról, de ők legalább önszántukból kerültek oda.” … Hát, igen. Kétségtelen, hogy a sok lógó hulla remek fotótéma. Az hogy a tisztelt szerző személyes meggyőződése szerint szebbek a régi gőzmozdonyok és egyéb sistergő ócskavasak, természetesen nem elítélendő, mindenki élhet a múltban és csodálhatja az elmúlt korok emlékét. Az meg, hogy neki a második legemlékezetesebb emlék a gyümölcsfákról lógó tanító és plébános hullája, valszeg megint csak azért van, mert én vagyok túlságosan kevéssé skizofrén (legalábbis a cikk szerzőjéhez képest). Mindenesetre ezúton, innen is gratulálok az íráshoz Nagy Tamásnak az újság szerkesztőjének.           

            A többi cikkel nincs bajom, a Máv strukturális átalakításáról szóló cikk kifejezetten érdekelt, ám olvasás közben több dolog is felmerült bennem. Nagyon szépen kidolgozott tanulmány lehet, de az egész csak arról szól, hogy a mostani cégcsoportot úgy alakítsák át, hogy megfeleljen az EU előírásoknak és jogszabályoknak. Vagyis a mostani cégek tulajdonosi struktúráját alakítsák át, nem pedig új cégek, új emberek, de még csak új vezetőkről sem esett szó. Persze tudom én hogy több ezer emberről van szó, akik eddig is dolgoztak és ezután is jó eséllyel ugyanazt fogják csinálni csak éppen más keretek közt. De azt nem látom, hogy ezzel hogyan oldódna meg bármi is. Aki eddig is a bársonyszékben ült, az ez után is abban fog. És ezzel együtt az eddigi alvállalkozók, beszállítók, pályázók ugyanúgy köhögnek majd ahogy eddig, ebből kifolyólag ezek a szerződések ugyanolyan drágák lesznek ahogy eddig, amit természetesen továbbra is mi fizetünk majd ki. Az egyetlen pozitívum, hogy az átstruktúráláskor csökkenhet a mostani rengeteg sok seggmeresztő irodista léhűtők létszáma, (ezzel pedig nem kevés pénz takarítódhat meg). Bár ebben sem vagyok biztos.

            Említésre méltó a Ganz-Ikarus sínbuszokról szóló cikk is, ez is olyan jármű, ami kellően érdekes és mégsincs róla megfelelő információ sehol. Éppen ezért érdeklődve kezdtem bele, de a végére valahogy hiányérzetem maradt. Az előéletéről tudunk már sok mindent, de a legutolsó konkrétum az volt, hogy 1983 októberében szerződést kötött a Ganz-MÁVAG és az Ikarus, és 1984-től már a sorozatgyártást tervezték. Volt ugyan szó a különböző hatósági vizsgálatokról, és különböző futópróbákról, de itt mintha elvágták volna! A további öt oldal a Malajziába szállított és egyéb helyeken még fellelhető egyedekről szól, de hogy nálunk végül is miért nem lett belőle semmi, arról egy kurva betű sincs. Pedig érdekelne! A cím sem utalt arra hogy ez csak a publikáció első része lenne és majd folytatják, és a végén sincs erre utalás. Most akkor mi van? Tisztelt Szécsey István, ne hagyjon már minket csak ennyiben, ha volna szíves befejezni a cikket, azt külön megköszönöm majd itt a blogon!

            Jah, még a japán vasút! Azért fasza gyerekek ezek a japcsik, ha úgy hoztak össze egy nagysebességű hálózatot, hogy az elmúlt majd ötven évben úgy szállított tízmilliárd utast, hogy soha nem volt halálos kimenetelű baleset! Szerintem ez mindent elmond a japókról. A vonatok megjelenése pedig teljesen egyedi, igazi egyéniséggel megáldott jószágok. Tetszik a japán vasút. Sem nálunk, de még csak egész Európában sem, soha nem lesz ilyen. Ahhoz hogy ez működjön, egy másfajta kultúra és gondolkodás kell. Ez van.

 

Hofi Géza egyik régi kabaréjában sütötte el az alábbi poént, miután egy busz a sínek elé hajtott:

-Jóska meg akarsz dögleni?

-Ja.

-Gyere busszal!

Nos, ha az agyrém nem múlik el, és tényleg kínaiak építenek nekünk fasza kínai szupervasutat, akkor csak a végét kell átírni:

-Gyere vonattal!

És ha szerencsénk van, akkor mi is közelről látunk majd olyan vonat-találkozókat, mint ami tegnap történt Vencsou (Wenzhou) város közelében egy viadukton, eddig 35 halottal és 210 sérülttel.

 

 

 

A történet is gyönyörű, a vonatba belecsapott a villám és megállt a híd közepén. Aztán jött a következő és hátulról belerohant, melynek első két kocsija aláhullott, bár a lugutóbbi híradások már négy lezuhant kocsiról szólnak. Reméljük hogy ezekből a csodavonatokból szállítanak majd nekünk is, hogy a mi utazásaink is sokkal izgalmasabbak lehessenek! :)

           Na de a viccet és cinizmust félretéve, ha a képeket jobban megnézzük, feltűnik hogy nem azonos típusú vonatok csattantak össze, az egyik egy CRH2, a másik egy CRH3, azonban ez az egy számnyi különbség nagy eltérést takar. Az előbbi egy Shinkansen E2-es, utóbbi pedig a Siemens Velarója, tehát egyik sem kínai fejlesztés, bár valószínűleg már kínában gyártódtak, hiszen mindegyikből csak az első néhány szerelvény készült Japánban illetve Németországban. De a technológia akkor is import, és mindkettő kiforrott szerkentyűnek tekinthető, vagyis nem mondhatjuk, hogy az ócska kínai koppintott vonatok most megbosszúlták magukat. Mivel nem ismerem különösebben a kínai vasutat, nem tudom hogy a vonatok mellé az irányítási rendszert honnan szedték, azt se hogy a sok eltérő gyártású nagysebességű vonatot (Alstom, Bombardier, Siemens, Kawasaki) mennyire egyszerű egy rendszerbe integrálni. Elvileg nem okozhat gondot, de hát ki tudja... Azt viszont gyanítom, hogy emberi hiba nélkül ez a találkozó nem jött volna létre, így számíthatunk pár kivégzésre is a közeljövőben. Azért ez milyen szép nem? Nálunk évente 20-30 ügyet tussolnak el (amikor nem történik baleset, de a közvetlen veszélye fennál, vagy csak éppen hogy megakadályozható volt), bezzeg a sárgáknál már egy kis hivatali vesztegetésért is golyót kaphat az ember, mint ahogy éppen Csöcsiang tartományban történt alig egy hete. Nálunk? Most hogy balhé volt nemrég, lehet hogy fontolóra veszik majd a feljelentés lehetőségét... Aranyos. No mindegy, Kínában így is maradnak még elegen... Nálunk meg szerintem már senki sem lepődik meg azon, hogy a vasutas fedezi a másik vasutast akkor is ha majdnem tömegbaleset történik, a rendőr fedezi a másik rendőrt akkor is ha ártatlanul ver félhülyére valakit, meg az orvos is fedezi a másik orvost akkor is ha a páciens véletlenül belepusztul a rossz kezelésbe. Már megszoktuk.

Nincs is jobb program így a nyár derekán egy kánikulai hétvégén, mint egy jó kis vasútmodell kiállítás, meg egy pofa sör! Legalábbis az egyik szomszédom szerint. Én ugyan nem szeretem a kánikulát, még vízparton sem, a sört meg még kevésbé, de a kiállításoknak többé-kevésbé rendszeres látogatója vagyok.

            Ami a kiállítást illeti, az mindenkinél egyéni megítélés kérdése, van akinek tetszik, van akinek nem, (természetesen a Temofesztről van szó), de most inkább csak elmélkedek megint pár dolgon. Az emberek ugyebár nem egyformák, kinek magasabb az ingerküszöb, kinek alacsonyabb, van aki mindig lelkes, én lehet hogy már kissé fásult vagyok. Talán az én hibám, de nem verem automatikusan földhöz a seggem ha modellvasutat látok, mindig keresem azt a „plusz”-t amitől egyéniséggel bírhat egy terepasztal is. Ez pedig sokszor hiányzik, és ugyanannak a modulnak a hetvenötödszöri megtekintése a hetvenötödik kiállításon, már kifejezetten unalmas. A negatív csúcs minden bizonnyal a MAVOE fantasztikus kiállításai voltak, amire valójában már nem is emlékszem hogy melyik volt az utolsó ahol voltam. A 2009-ben, az Északi J.J.-ban tartott kiállítás kifejezetten tetszett, így aztán kilátogattam az ideire is, mint utólag kiderült, kár volt. A kiállított asztalok és modulok olyanok amilyenek, mindenki döntse el hogy tetszik-e vagy sem.

Nem tudom ki hogy van vele, én alig pár dologra emlékszem csak abból, ami az óvodás éveim alatt történt. A feleségemnek sokkal jobb a memóriája, bár ez nem vigasz nekem. Arra biztosan emlékszem, hogy a vonatokat szerettem, a hét évvel idősebb bátyám pedig TT méretű modelleket gyűjtött. Terepasztalunk nem volt, évente egyszer-kétszer a legnagyobb szoba alakult át kisvonat-birodalommá. A szomszédunkban szintén TT-s modellezők voltak, így többszörösen is a rizikófaktorba tartoztam ami a vasútmodellezési fertőzést illeti, és természetesen meg is lettem fertőzve.

            Az oviban viszont egyedül voltam a rajongásommal, így valószínűleg csak én örültem volna, ha az udvarban egyszer csak lefektetik a síneket és vonatok kezdenek járkálni az ablak előtt. Az érdi Harkály utcai ovisoknak pedig a jelek szerint ebben a szerencsében lesz részük, miután elkészül a Budapest-Székesfehérvár vasútvonal fejlesztése, melynek következményeként az egyik vágány az ovi udvarába fog esni. Mint minden nagy beruházásnál, itt is külön pénzek vannak elkülönítve az esetleges kisajátításokra, és első körben rendszerint megpróbálnak megegyezni az érintett föld tulajdonosával, ugyanis kivétel nélkül ez a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás (és nem mellesleg törvény is előírja). Az idő pedig pénz, és ezt ilyenkor kézzel fogható forintokra lehet váltani, ugyanis sokan nem tudják, hogy többnyire mindig az első ajánlatok a legkedvezőbbek, amit kifejezetten érdemes elfogadni. A terület így is, úgy is oda van, ha nem adják oda szép szóra, szépen kisajátítják, és a végén kellemetlen meglepetés fogja érni az akadékoskodó polgárt. Konkrétan azzal fog szembesülni, hogy a kisajátítási eljárás során lényegesen kevesebb zsét fognak neki megítélni. Így járt az érdi önkormányzat is, az ovi tulajdonosa. Hiába ajánlottak 111 millát, keveselték és 184-et kértek. Az adásvétel tehát nem jött létre, így a beruházó kérhette a terület kisajátítását, amit a közig hivatal meg is tett, és dobott az önkormányzatnak 61 millió forintocskát.

            A dolog több szempontból is tanulságos. Többször láttam már ahogy ingatlantulajdonosok harcolnak és küzdenek, és a végén kivétel nélkül mind rábasznak. Szar dolog a fejlődés útban lenni, az ember már „csak azért is” meg akarja mutatni, hogy ő aztán nem adja. Pedig dehogynem, csak akkor még nem tudja. És kitart a végsőkig! Nem számít hogy mit mond az ügyvéd, nem számít mit ír a törvény, megy bíróságra is, és miután ott is vesztett, odaláncolja magát a kerítéséhez. Igen, ezek valóban személyes élmények, igaz hogy jó húsz évvel ezelőttiek. Egy ideig megértő az ember, talán még szimpatizáltam is velük. Csak aztán amikor jön és nekem támad, üvölt mint az idióta, akkor elgondolkodok, vajon mire számít? Nem én vettem el a földjüket, csak a felelős műszaki vezető voltam. Falkában jöttek és nagyon elszántak voltak, de hiába. A banda egyik felét akkor vitték el a rendőrök amikor túl hevesen magyarázták hogy ők márpedig nem adják akkor se, hiába van jogerős határozat, a másik fele a munkagépek elé állt, és azt hitték hogy így majd meggondoljuk magunkat. Pedig nem, és ezek mind vesztesek. És itt van még az ingatlan spekuláns. Ők azok akik mindig megegyeznek a beruházóval, és mindig jól járnak. Hogy hogyan? A titok nyitja az információáramlásban rejlik. Csináltam olyan „vonalas létesítményt” (diplomatikus megfogalmazás, ugye?), ahol az összes útba kerülő ingatlan mindössze két személy tulajdonában volt, és a vezetéknevük is ugyanaz volt. Micsoda véletlen…

            Érden sajátos a helyzet, mert állam-bácsi épít (akit jelenleg a fidesz személyesít meg), és útban van egy önkormányzat (akit ott szintén a fidesz személyesít meg). Hogy is van ez? A NIF egy év haladékot adott a feleknek a megegyezésre, és nem is lepődnék meg különösebben, ha meg is egyeznének mondjuk 140-150 millában. Elvégre mégiscsak így lehet a legegyszerűbben egy csomó EU-s pénzt átjátszani kézzelfogható közelségbe. Ha így lesz, az bizonyítja majd hogy milyen egy tetű, sumák banda is ez (is). Ha meg mégse lesz egyezség, az bizonyítja hogy milyen egy töketlen hülye banda is ez (is). Vicces helyzet az biztos, jól már nem tudnak cselekedni, bármit is tesznek.

            A legjobbat a végére hagytam: „Az óvoda környékén lakók sem örülnek az építkezésnek. Úgy gondolják, borzasztó körülményekre számíthatnak, nem tudnak majd pihenni, aludni.” Miért??? Eddig lábujjhegyen mentek arra a vonatok, és csak az új pályán lesznek majd hangosak??